Tobias Bluerose

Mindenki tudja, hogy milyen érzés, ha valaki kigúnyolja. De akiket hosszú ideig kihasználnak és gyötörnek azokat körülöleli az elhagyatottság és a reménytelenség. Ők tudják, hogy a remények nem mindig válnak valóra. Azok a személyek, akiket bántanak gyakran öngyilkosok lesznek, illetve egy-egy kegyetlen tréfa tragikus áldozatai.

Ők már csak a halál karjaiban nyernek békét és megnyugvást. Ezen történet főhőse sem menekülhetett el tragikus sorsa elől. Remélem mindenki számára tanulságos lesz az ő története.

Tobias Bluerose családja egy új városba költözött. Hatalmas házat vettek a szülei és Tobias egy reményt kezdett dédelgetni. Remélte, hogy az új házban végre kaphat egy rendes szobát normális bútorokkal. De tévedett.

A szülei sosem szerették a fiukat, nem érdekelte őket a fiuk sokéves kitüntetett erdményei, lenyűgöző logikája és a tökéletes magaviselete.

Ennek volt egy egyszerű oka: Nem akarták Tobiast. Abban az évben még nem akartak gyereket, hisz mindketten nagyon fiatalok voltak, szerették volna felfedezni a világot. De közbejött Tobias. Alig pár évvel a fiú születése után kapott egy kistestvért. Egy gyönyörű kishúgot.

Tobiast gyakran elverték, kihasználták és kiabáltak vele. A húgát viszont szerették. Őt sosem bántották, sosem kiabáltak vele. Mindent megkapott amire vágyott.

Tobias karácsonykor csak nézte a hatalmas karácsonyfát alatta az ajándékokat. Ő sosem kapott ajándékot. Mindig irigykedve nézte a húgát, ahogy a hatalmas csomagokról tépte le a színes csomagolópapírt.

Tobias magas és vékony fiú volt. Fekete haja röviden és kócosan adott egy bizonyos rosszfiús karaktert az amúgy jelentéktelen arcának. Az egyetlen látványos dolog a fiú arcán a gyönyörű smaragdzöld szeme volt, amely a sok kín ellenére is vidáman csillogott.

Alice Bluerose magas és karcsú lány volt. Aranyszőke haja mindig tökéletesen állt. Az aranyszőke tincsei csigákban omlottak le a derka közepéig. Gyönyörű kékeszöld szemeit tökéletesen spirálozott szempillák ékesítették.

 

Amint a Bluerose család elkezdett költözködni új otthonukba Tobias rájött, hogy nem fogja megkapni álmai szobáját. Nem volt sok holmija. Az új házba csupán három dobozzal érkezett. Ebben a három dobozban volt eddigi egész élete. Minden szenvedés és megaláztatás nyoma amit valaha elszenvedett. A szobája a tetőtérben volt a folyosó végén. Amint benyitott egy olyan szobát látott, amihez az évek során hozzászokott. A falakon a festék koszos volt, egy ablak biztosította a szoba világítását. A mennyezetről egy régi, poros lámpa lógott le. A szoba bútorzata mindössze egy régi ágyból, egy rozoga szekrénysorból, egy kisebb könyvespolcból és egy íróasztalból állt.

A három doboz tartalmát gyorsan kipakolta, majd elindult felfedezni a házat.Sorra végigjárta a szobákat, majd kisétált a kertbe. A kert hatalmas és gyönyörű volt. Tobiast leginkább a medence érdekelte. Még sosem volt medencében és most ki akarta próbálni, milyen érzés ha a víz nyaldossa a testét. Álmodozásából apja hangja rángatta vissza.

Tobias sietve indult a hang irányába. Apját nem volt jó megvárakoztatni. George Bluerose magas és testes férfi volt, aki már jócskán túllépte a negyvenet. Rövid fekete haját fehér szálak tarkították. Szürkészöld szeme mindig összeszűkült ha a fia jelen volt. Ez most sem történt másként. Tobias éppen beért a konyhába, ahol már apja türelmetlenkedett.

-Na végre! Őfelsége végre megérkezett! Most viszont ott a lista,- mondta miközben rámutatott egy lapra az asztalon- menj bevásárolni. Ha jót akarsz magadnak akkor hozd a számlákat is!-és az asztalra dobta a pénztárcáját.

Tobias elindult a bevásárlóközpont felé, remélte ott majd mindent megkap. A bevásárlás egy óráig tartott, de beszerzett mindent és a számlák is nála voltak. Amint hazaért meglátta az apját az ajtóban. A fiú félénken elindult felfe a lépcsőn. Amikor elment az apja mellet tudta,bajban van. A konyhába ment és lepakolta a táskákat. Már indult volna a szobájába, de apja elállta az útját. George megszólalt:

-Mi tartott eddig? Vásárolni küldtelek és nem pletykálni! Vagy a szomszéd faluba mentél vásárolni?- majd amikor befejezte a mondanivalóját szinte kidobta a fiát a konyhából, majd megint megszólalt:

-Takarodj a szobádba és le se gyere amíg nem hívunk!

Tobias elindult a szobájába és elővett egy apró könyvnek látszó valamit. Óvatosan kinyitotta a könyvet és elkezdte lapozni. Ám betűk hekyett képek voltak benne. Egy album volt és benne rengeteg kép volt mosolygó emberekről. Ő volt rajta a barátaival. Mind régi barátai voltak akikkel már nem találkozhat többé.

Pár óra múlva az anyja kiabált fel neki, hogy jöjjön le vacsorázni. Amy Bluerose magas és sovány alakját csak még jobban kihangsúlyozta a fekete szoknya és a szürke blúz. Most érkezett haza az irodából. Hosszú fekete haja szorosan összefogva lógott a dereka közepéig. Kékeszöld szeme ugyanolyan volt mint a lányáé.

Mindenki az asztalnál ült mire Tobias leért. Egy furcsaság rögtön feltűnt neki. A számára nem volt hely az asztalnál. Amint elkezdte kersni a helyét észrevett egy tálcát amire étel volt kikészítve. Apja hirtelen megszólalt:

-Ennél az asztalnál te sosem fogsz enni. Ott a tálca,rajta a vacsorád a szobádban megeheted. És ha végeztél akkor mosogass el mindent.

-És ha nem akarok mosogatni? Ha nem akarok takarítani? Akkor mi lesz? Megint elversz?- kérdezte a fiú, majd a földre lökte a tálcát. Csendben figyelte ahogy a tányér apró szilánkjai az étellel együtt szanaszétt repültek.

Apja ekkor hirtelen felugrott az asztaltól és elindult a fiú felé. Amint a fiú elé ért pofonvágta őt és a hajánál fogva kirángatta a házból. Amint becsukódott mögöttük az ajtó elbődült:

-Hogy mersz így beszélni velünk?Hogy mersz így viselkedni azokkal akik megtűrnek téged? Már rég árvaházba adhattunk volna! Erre mi a hála? Ordibálsz velünk és nem értékeled az ételt amit adunk!- ordította, és hogy még nagyobb hangsúlyt adjon a mondanivalójának pofonvágta a fiát, majd folytatta:

-Addig nem lépheted át a küszöböt amíg meg nem tanulod, hogy mi a feladatod!- azzal meglökte a fiát, aki a lökéstől elvesztette az egyensúlyát és legurult a lépcsőn. A lépcső alján Tobias beverte a fejét és eszméletét vesztette.

George az első rémület után egy ötlettől vezérelve felemelte a fiú erjedt testét és átcipelte a hátsó kertbe. Ha valaki meglátná az ájult fiút biztos kihívná a rendőrséget és a mentőket. Ezt nem engedhette. A sok bántalmazás nyomai a mai napig látszanak Tobias testén emlékeztetve a fiút szomorú és fájdalmas múltjára.

Amint elérték a hátsó kertet ledobta a fiát és mintha semmi sem történt volna visszament a házba. A konyhában a felesége rémült arccal takarította a vita  során eltört tányért és a maradék ételt. George átsétált a nappaliba, ahol elkezdett gondolkodni azon, amin összevesztek .

Tobias alig fél óra múlva magához tért. Sajgó fejét fogva felült és körülnézett. Fogalma sem volt, hogy miért van a hátsó kert nedves talaján. Majd lassan felállt és elindult az ajtó felé. Az ablak előtt elhaladva meglátta apját, majd eszébe jutott a vita. Tobias megrémülve apja haragjától eldöntötte, hogy megvárja míg a férfi elalszik és csak akkor megy majd be.

Tobias három órán keresztül ült az ablak előtt. Félt az apja haragjától de még jobban félt az ütéseitől. Feje még mindig sajgott, de más baja nem volt. George hirtelen felállt és elindult a lépcsők felé. Tobias sietve felugrott, de nem vette észre,hogy az ablak nyitva van, és beverte a fejét.

George felsétált az emeletre és befeküdt a felesége mellé az ágyba. Még sokáig forgolódott álmatlanul az ágyában, majd kis idő múltán elnyomta az álom. Álmában újra és újra átélte a vitát. Álmiban mindig arra jártak a rendőrök és látták a tettét, majd a bilincs fémes kattanással zárta körül a csuklóit. Az utolsó álmában egy pisztoly is elsült. Mielőtt meglátta volna a fegyveres arcát felébredt. Bűntudata nem hagyta aludni. Ránézett az órára, ami még csak hajnali három órát mutatott.

Lassan felült, majd az ablakhoz sétált. A kertben látta az ébredező fiát. Lassan elkezdett megnyugodni és visszasétált az ágyához. A fia felébredt. Ez az egy dolog járt az agyában, majd hirtelen egy erősebb széllökés kinyitotta az ablakot. Hatalmas vihar volt készülőben. George bezárta az ablakot és visszament a feleségéhez az ágyba.

Tobias újra felébredt. Feje még mindig sajgott. Most sokkal óvatosabban kelt fel mint az előbb. Nem akarta megint beverni a fejét. Amint felállt elindult az ajtó felé. Már a kilincsen volt a keze amikor hirtelen kitört a vihar. Az eső jeges cseppjei lassan elkezdték lemosni az ajtót rángató fiúról az udvar porát. Tobias leült a zárt ajtó elé, és felnézett az esőfelhőktől elszürkült égre. Lassan becsukta a szemét és hagyta, hogy az eső áztassa arcát. Most nem kellett eltitkolnia könnyeit. A meleg könnyei elvegyültek a vihar jeges esőcseppjeivel. Most senki sem mondhatta hogy sír. Most végiggondolt mindent. A vitát, a pofont, az udvaron ébredést. És akkor eszébe jutott a nyitott ablak. Azon bemászhatna. Felpattant és szinte rohanva elindult a nyitott ablak felé. Épphogy elérte az ablakot egy villám csapott egy közeli fába. Tobias sietve bement a szobába, mivel nem szerette volna villámhárítóként végezni. Ügyetlenül pottyant a padlóra, de sietve felállt és becsukta az ajtót. Majd halkan és lassan felment a szobájába. Az ajtó nyikorogva tárult a fiú előtt, aki egy ilyen nap után semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy kialudhassa magát az ágyában.

Reggel apja hangja ébresztette fel. Hirtelen kipattant az ágyból és a szekrényéhez futott. Alig egy hét volt már csak az iskoláig, és apja csak ma volt hajlandó elvinni őket bevásárolni a városba. Miután felöltözött elővett egy apró, sötét dobozt, amiben a hosszú évek alatt összespórolt pénzének egy részét tartotta. Óvatosan leemelte a doboz tetejét és kivett belőle egy marék pénzt. Nem akart sok mindent venni, csak épp néhány füzetet és tollat. Alig ért le, de már is hallotta az ideges és siettető dudállást. Apja és a családja többi tagja már az autóban ült  indulásra készen. Tobias gyorsan fölkapta a cipőjét és rohant a kocsihoz. Még be sem csukta az ajtót, de apja már a gázra taposott és sietve elindultak a város felé.

A város nem volt túl messze, alig pár percet autóztak, de ez is elég volt Tobiasnak. Egész úton apja szúrós pillantását érezte magán és néha ha felnézett látta a visszapillantóban azt a pillantást, amitől feltört benne a sok rémes emlék, a rengeteg kín és a sok szenvedés.

Először a papírüzletben álltak meg, ahol a fiú beszerzett mindent amit akart. Ezután őt a kocsiban hagyták, ahol még sokáig visszhangzott anyja mondata:

-Te itt maradsz, hisz ki akar egy olyannal mutatkozni mint te? Senki. Ha eltűnsz akkor itt hagyunk.

Amint elmentek az autó közeléből Tobias előremászott és bekapcsolta a rádiót. Szerette ha egyedül lehetett a kocsiban. Ilyenkor azt hallgathatott amit akart. A rádióban egy gyönyörű női hang kezdett egy szomorkás dalt énekelni. Tobias már hallotta ezt a dalt, és ,most a nővel együtt énekelt. Amint vége lett a dalnak kinézett az ablakon. Még épp idejében nézett ki, hogy lássa apját közeledni. Lecsukta a rádiót és visszamászott hátra. Alig egy perc múlva odaért az apja és kinyitotta az ajtót. Tobias számított egy kis kiabálásra vagy fenyegetésre, de a férfi csak csendben beült az autóba és bekapcsolta a rádiót.

Fél óra elteltével megérkezett a család többi tagja is hatalmas csomagok kíséretében. Alice hazáig csak az új ruháiról és a lassan kezdődő iskoláról beszélt.

Tobiason kívül mindenki izgatottan várta az iskolakezdést. Ő inkább rettegett az új helytől.

Elérkezett az első iskolai nap. Tobias kissé idegesen indult el az iskola felé. Az épület előtt vidáman üdvözölték egymást a régi barátok, mindenki izgatottan mesélt a szünet alatt átélt dolgokról, vagy éppen képeket mutogatott a mellette állónak. Amint Tobias és Alice az iskolaudvarra ért mindenki érdeklődve nézett utánuk. Tobiasnak nem tetszett, hogy most ő is a figyelem középpontjában van. Még el sem ért az ajtóig máris nekiment egy fiúnak. A fiú magas és izmos volt. Szőkésbarna haja rövidre volt vágva, sötétkék szemei szinte villámokat szórtak ahogy Tobiasra nézett. Majd egy hirtelen mozdulattal megütötte Tobiast. A régi hátizsák szétszakadt amikor a földnek ütközött és a tartalma szétszóródott az iskola udvarán. A fiú lehajolt és talpra rángatta Tobiast a pulóverénél fogva, majd megszólalt:

-Kinek képzeled magad hogy csak úgy nekemjössz? Tudod te, hogy én ki vagyok? Hogy is tudhatnád, hisz csak ma érkeztél ide. Nos csak hogy tudd én az igazgató fia vagyok, tehát bármit megtehetek. Én nem kapok semmiért sem büntetést. Szóval ha még egyszer nekem jössz akkor számolj azzal, hogy elintézlek. Értetted?- kérdezte a fiú, majd egy mozdulattal ismét a földre lökte a rémült Tobiast.

Az iskola csengője hangosan megszólalt jelezve mindenkinek, hogy induljanak órára. Tobias remegve szedte össze a füzeteit és tollait, majd felemelte a földről szakadt hátizsákját és elindult az osztálya felé. Amint a terem elé ért rémület futott végig az egész testén. Az igazgató fia és ő osztálytársak lesznek. A fiú elvigyorodott amint meglátta az ajtóban Tobiast. Hirtelen megjelent a tanár és mindenki elfoglalta a helyét. Tobias a tanár előtti padhoz ült, jó távol az igazgató beképzelt fiától. A tanár elkezdte felolvasni a névsort. Tobias alig várta, hogy megtudja az igazgató fiának a nevét, nem kellett sokat várnia, hisz alig pár perc után felhangzott egy név.

-Constantin Loud?

-Itt legyek?- hangzott hátulról a kérdés. A fiúnak hátra sem kellett néznie, megismerte ezt a hangot. Egyértelműen az igazgató fiának flegma hangja volt az.

Az első napja eléggé nyugodtan telt, leszámítva a hátulról hangzó rengeteg nevetést, ami persze az előtt vagy után történt, miután kimondták a nevét. Rajta nevettek. Mindenki. Amint megszólalt a nap végét jelző csengő szinte rohant hazáig. Nem akart találkozni senkivel. Legfőképp Constantinnal. Amint hazaért felrohant a szobályába és az ágyára rakta a füzeteit, majd gyorsan átöltözött és lement a konyhába. Az asztalon egy darab papír hevert. Tobias lassan odasétált és felemelte. Egy lista volt, amit az anyja írt neki. Az aznapi teendői voltak a listára írva. Gyorsan átnézte, majd nekilátott a munkának.

Először be kellett vásárolnia, és mint mindig most is a számlákkal együtt kellett hazahoznia mindent. Bevásárlás után ebédet kellett főznie, majd a kertet kellett rendberaknia. Anyja imádta a virágokat, de sosem volt ideje gondozni őket, így ez a feladat mindig is rá volt bízva. A lapon meglepő módon alig volt ezeken kívül tennivaló. Gyorsan végzett mindennel, majd felsétált a szobájába. Odament a könyvespolchoz, és leemelte az egyik régi regényét. A könyv régen a nagyapjáé volt, de odaadta Tobiasnak. A borítója és lapjai már elszíneződtek, meggyűrődtek, de még most is ugyanazt a történetet őrizték, amit a fiú annyira szeretett. Kintről kopogás hallatszott, ami olyan vártlanul érte a fiút, hogy az elejtette a könyvét. A kopogás egyre hangosabb és türelmetlenebb lett. Tobias lefutott a lépcsőn és ajtót nyitott. Alice volt odakint. Amint belépett a házba a táskáját ledobta az előszobában és a cipőit is szétrugdosta, majd boldogan besétált a nappaliba. A fiú összeszedte a szétrugdosott cipőket és egymás mellé rakta, majd felemelte a húga táskáját és a lány szobájába vitte. Amint ezzel végzett felment a szobájába és odasétált a még minndig a padlón fekvő könyvhöz. Lassan letérdelt és felemelte a könyvet. Amint felállt a padló egyik deszkája megmozdult. A könyvét letette az asztalra majd visszasétált a mozgó deszkához és megpróbálta felemelni. A deszka nem ellenkezett, simán felemelkedett és láthatóvá vált az alatta elterülő rész. Tobias lement a konyhába egy zseblámpáért, majd visszatért, hogy megvizsgálja a padló alatti részt. Rengeteg doboz volt elrejtve a padló alatt, mintha az évek során mindenki oda rejtette volna az értékeit. A kíváncsiságtól vezérelve elővette az egyik dobozt és kinyitotta. A doboz tele volt fényképekkel, amiken rengeteg boldog ember nézett a kamerába vagy épp valamin nevettek. Elővett egy másik dobozt, ami leginkább egy ékszerdoboznak nézett ki. Kinyitotta és meglátta a rengeteg ékszert. Tobias becsukta a ládikát és elővett egy következőt. Nem volt sem nagy, sem kicsi, de eléggé nehéz volt. Lassan leemelte a fedelét és majdnem leejtette a dobozt. Alig akart hinni a szemének. A doboz tele volt pénzzel.Nem régi, értéktelen pénzzel, hanem euróval. Tobias gyorsan visszacsukta a dobozt, majd mindegyiket visszarakta a padló alá. Mielőtt azonban visszarakta volna a deszkát a helyére elővette a saját dobozát, és odarakta a pénzzel teli doboz mellé és visszarakta a deszkát a helyére.

Lefekvés előtt még meg akarta varrni az elszakadt táskáját, így a vacsorát kihagyta. Miután befejezte a varrást az órára nézett. Már majdnem éjfél volt. Gyorsan elpakolt mindent és lefeküdt. Másnap egy újabb szörnyű napot kell majd átvészelnie.

Reggel a régi ám hangos órája ébresztette, jelezve, hogy ideje elhagynia az álmok relytelmes és gyönyörű világát. Gyorsan kimászott az ágyból és felöltözött. Lesietett a konyhába és elkezdte készíteni a reggelit. Nem akarta, hogy ez a reggel veszekedéssel kezdődjön. Miután a reggeli elkészült elkezdte készíteni a kávékat és a teát húga számára. Miután mindennel végzett és megreggelizett felment a táskájáért és iskola előtt elment még egy sétára. Az ősz volt az egyik kedvenc évszaka, és nem az iskolakezdés miatt. Ősszel a természet minden évben meg tudta lepni a fiút, aki néha képes volt órákon keresztül nézni a fák elsárguló lombkoronáját. Ám ezen a helyen még a fák sem voltak olyanok mint otthon. Otthon, ez a szó mindig elgondolkodtatta Tobiast. Az otthon egy olyan hely, ahol biztonságban érzi magát mindenki, ahol szeretik, és ahol törődnek vele. Sokszor úgy gondolta, neki nincs igazi otthona. Lassan elindultak a gyerekek az iskolába, és ő is követte őket. Eszébe jutott, amikor még ő is a barátaival ment iskolába. Az út során mindent megbeszéltek, nevetgéltek és tanácsokat is adtak egymásnak. De ez már a múlté volt. A barátai nincsenek vele. Egyedül van. Teljesen egyedül. Egy teljesen ismeretlen helyen, ahol bántják őt.

Pont csengetésre beért az iskolába és leült a helyére. Constantint nem látta sehol. Lassan megérkezett a tanár is, és Tobias megnyugodott. Ám pár perccel csengetés előtt belépett az osztályba Constantin. Odasétált a helyére és a lábait felrakta az asztalra. A tanár ekkor megszólalt:

-Hol voltál eddig Constantin? Az órának mindjárt vége.-ekkor a fiú közbeszólt

-Tanárnő nem tudja hogy én ki vagyok? Nos had frissítsem fel az emlékezetét. Én az igazgató fia vagyok. Nyugodtan vigyen csak oda az apámhoz, és elintézem hogy ne kelljen többé itt dolgoznia.-amint befejezte a mondanivalóját kicsengettek. A tanár mérgesen rohant ki az osztályból.

Constantin barátai rögtön körülvették a fiút és elkezdtek hangosan beszélni és nevetgélni. A következő órán a tanár még véletlenül sem szólt a fiúhoz. Ez így ment egész nap. A tanárok féltek a fiútól. Az utolsó óra után Tobias sietve elpakolta a dolgait, és elindult haza. Az iskolaudvaron azonban már vártak rá. Constantin és a barátai. Amint odaért a fiúk elé azok a földre lökték és körülállták. Maajd a bandavezér, Constantin megszólalt:

-Csakhogy tudd mi itt a rendszer beavatlak. Mi-ezzel körbemutatott a bandában- nem írunk leckét. Minden évben egy szerencsés személy megírja nekünk. Nos ebben az évben te leszel az a szerencsés. Ó, és nincs olyan hogy nem csinálod.- mondta és Tobiashoz vágta a füzeteit. A barátai is követték a példáját. Tobias felállt és elindult a kapu felé, azonban az egyik fiú elkapta a karját.

-Mégis hova mész?- kérdezte Constantin-  A leckénket miért hagyod itt? Azt mondtuk, hogy te fogod csinálni. Érezd magad megtisztelve.

-Nem fogom csinálni helyettetek a leckét, csináljátok meg ti magatok.

Amint befejezte a mondatot kirántotta a kezét a szorításból és tovább ment. Az egyik fiú felszedte a füzeteket és egy másik osztálytársuk kezébe nyomta azokat. A fiú a füzetekkel együtt gyorsan eltűnt, mivel ő nem akart bajt. Constantin két barátja lefogta Tobiast, majd elésétált és megszólalt:

-Fogsz te még könyörögni azért hogy te csinálhasd a leckénk, de addig adok egy kis emlékeztetőt hogy tudd mit kap az aki nem teszi azt amit akarok.- Azzal egy jó erőset behúzott Tobiasnak, akit a két másik fiú az ütés után a földre lökött.

Tobias megvárta míg Constantin és a talpnyaló gorillái eltűnnek az iskola környékétől és felállt. Egy magas, vöröses hajú lány odasétált hozzá és egy zsebkendőt adott a fiúnak.

-Vérzik a szád. Nagyon bátor voltál, hogy szembe mertél szállni Constantinnal és a többiekkel. Ilyet előtted még senki sem mert. Ó, de még be sem mutatkoztam. A nevem Emily, Emily White. Te pedig Tobias Bluerose vagy ugye?

-Igen, és köszönöm a zsebkendőt, de most sietnem kell. Viszlát Emily.

Amint hazaért lement a konyhába és gyorsan elkészítette az ebédet, majd felment a szobájába és elővette az összes dobozt a padló alól.Elhatározta, hogy megfejti a dobozok titkát. Összesen öt doboz rejtőzött a meglazult padlódeszka alatt, és persze Tobias pénzes doboza. Az öt doboz közül háromról tudta hogy mit rejtenek, míg a másik kettő tartalma titok volt a számára. Lassan leemelte a legnagyobb doboz tetejét. A dobozban pár darab könyv volt és egy napló.

Lassan kiemelte a naplót és kinyitotta. Az első lapon csak egy név állt, amit valaki sietősen és remegő kézzel írt fel. Cassandra Black. Az övé volt a napló. A következő lapokon is ugyanaz a sietős kézírás volt, amely némely helyen olvashatalanul el volt kenődve. Visszalapozott és elkezdte olvasni az első bejegyzést.

2000. Május 12. Péntek

Ma költöztünk be az új házba. Rettegek. Igaz, hogy itt senki sem ismer, de még félek. A férjemet keresik a rendőrök. Alig merek kimenni a házból. Julius minden nappal egyre őrültebb és őrültebb. Rengeteg pénzt lopott. Egy részét elvettem tőle, és elrejtettem idefent egy dobozban. Az ékszereimet is. De most megyek mielőtt megtalál. 

Pár napon keresztül nem írt Cassandra a naplójába semmit. Majd a következő bejegyzésekben csak a férjéről írt, és arról, hogy mennyire retteg. Az utolsó bejegyzés azonban megrémítette Tobiast.

2000. Július 3.

Julius egyre gyakrabban veszíti el a fejét. Ma is megvert. A kisfiunk, Fred alig pár hónapos, de őt is elverte már többször is.Szegény kicsikémet még orvoshoz sem vihetem, mert akkor rátalálnának Juliusra is. 

Valami eldőlt odalent. Mostanság mindent felborít ami az útjába kerül. Valami történt. Biztos vagyok benne, ugyanis valami lepottyant odakint. Ne... Fredy...

A kicsikém... Julius kidobta az ablakon. Ne..

A kisfiam nélkül nincs értelme élnem. Ha valaki megtalálja valaha a naplóm, a pénzt és az ékszereket,remélem hasznukat tudja majd venni. Mi értelme a sok pénznek és ékszernek, ha a kisfiam halott. 

Tobias elhatározta, hogy kimegy a temetőbe és megkeresi a Black család sírját. Hisz így, Cassandra pénzével és ékszereivel együtt elég pénze van, hogy egy új életet kezdhessen.Még senki sem volt otthon, így gyorsan kiment a hátsó ajtón és elindult a temető felé. A Black család sírját már majdnem teljesen benőtte a sok gaz, de még jó állapotban volt. Tobias letérdelt a sír szélére, és elkezdte kitépni a rengeteg gazt. Elég gyorsan végzett a sír felével, de el kellett indulnia hazafele, hisz még van pár dolog, amit meg kell tennie.

Az utcájukba érve meglátott egy motrot, ami az ő házuk előtt állt. Amint belépett a házba meglátta Constantint és Alicet, akik épp az emeletre tartottak. Félúton mindketten hátranéztek, Constantin elvigyorodott és követte a lányt a szobájába. 

 Tobiast nem érdekelte sem Alice sem pedig Constantin. Ügyet sem vetve rájuk felsétált a szobájába, és elővette a képekkel teli dobozt.  Elkezdte nézegetni a képeket. Meg akarta tudni, hogy nézett ki az a nő, aki azt a rengeteg pénzt és ékszert elrejtette.  A dobozban volt egy esküvői kép is, amin egy gyönyörű és mosolygó nő ölelt át egy nagyon magas és titokzatos kinézetű férfit. A nő mosolya és jókedve még így, a képen keresztül is jókedvre derítette a fiút, míg a férfi arca teljesen komoly volt. Még egy kicsi nyoma sem volt a boldogságnak az arcán.  A következő képen Cassandra egy kisfiúval volt, aki feltételezhetően a kis Fred lehetett. A többi képen már csak Cassandra és Julius volt.

 

 Lentről ajtónyílás zaja hallatszott. Tobias visszarakta a dobozt a helyére és lesietett a földszintre, ahol Alicel futott össze. A lány elvigyorodott és megszólalt:

 

- Csak a pasimat kísértem ki. - hirtelen felnevetett és folytatta –Gondolom azért siettél ennyire, mert a múltkor nem kaptál tőle eleget. Holnap megint eljön.  Szóval siess majd a munkáiddal, ugyanis te fogod megcsinálni a vacsinkat. – mondta, majd felsétált az emeletre.

 

Tobias utálta a hétvégéket, ilyenkor volt a legtöbb munkája. Amint felkelt fogta a ruháit és felöltözött, majd elindult a konyha felé.. Még senki sem volt ébren, ezért nekikezdett a napi munkáinak. Mire elkészült a kávé, addigra mindenki felébredt. Alice vidáman ült le a helyére, majd elkezdett mesélni a szüleinek  Constantinról. Majdnem mindent elmondott róla, csak két dolgot nem. Az első az volt, hogy ő verte meg Tobiast, a második eltitkolt dolog pedig az első látogatása volt.

 

A reggeli befejezése után mindenki elment otthonról. Csupán Tobias maradt a lakásban, de még most sem pihenhetett.  Ha nem végez időben a munkáival, akkor nagyon nagy bajba kerül. A szokásosnál hamarabb végzett a munkájával, és elindult a szobája felé, amikor megjelent Alice kezében két jól teletömött táskával.  A táskákat ledobta a nappaliban, majd odafutott a bátyjához és átölelte a fiút. Tobias meglepetten tolta el magától a lányt, aki ekkor megszólalt:

 

-El kellene kezdened feldíszíteni az étkezőt. Tudod, ma jön hozzánk Constantin, és szeretném, ha minden tökéletes lenne. Amíg te feldíszíted a szobát, addig én elkezdek készülődni. Tudod, a tökéletes ruha kiválasztása eltart egy darabig. – majd felment az emeletre.

 

A fiú felemelte a táskákat, és átvitte őket az étkezőbe. A táskákban rengeteg dolog volt, aminek több mint a fele felesleges volt. Az egyik táska tele volt gyertyával, míg egy másik tele volt szárított virágszirommal és gyönggyel. Tobias először is levitte a fölösleges székeket a pincébe, majd elkezdte szétrakni a rengeteg gyertyát és a virágszirmot. Lassan haladt a terem feldíszítésével, de még épp maradt ideje elkészíteni a vacsorát.

 

Eljött a nyolc óra, és megérkezett Constantin. Alice nyitott neki ajtót, majd elvonultak az étkezőbe. A vacsora után Alice és Constantin kézen fogva felsétáltak Alice szobájába. Tobias a kíváncsiságtól vezérelve odasétált a húga ajtajához, letérdelt és belesett a kulcslyukon. Amit látott az megdöbbentette. Constantin csak úgy letépte Alice ruháit, és az ágyra döntötte a lányt. Tobias elhátrált az ajtótól, és felment a szobájába.

 

Két óra múlva Constantin lelépett, és Alice kócosan és fáradtan lépett ki a szobájából. Rámosolygott Tobiasra, majd elvonult a fürdőbe zuhanyozni.  Amint becsukódott Alice mögött az ajtó megérkeztek a szüleik. A fiú tudta, hogy Alice el fogja titkolni a kis hálószobai kalandot előlük. A lány  boldogan mesélt a vacsoráról, a beszélgetésről , de az ágyjelenetet kihagyta .